Bukfenc és diszlexia
A csúszó-mászó, később futkározó és labdázó kisgyerek ezekkel a mozgásokkal nem csupán a testét ügyesíti, hanem az agyát is csiszolja. Az élet első éveiben elsajátított fizikai készségek, kihatnak a későbbi szellemi teljesítményre.
A tudósok még jó tíz évvel ezelőtt is egészen másként képzelték el az agy kifejlődését az egyes embereknél. A genetikai örökség meghatározó mivoltából kiindulva feltételezték, hogy mindenki előre beprogramozott agytekervényekkel születik.
Ma már sokkal árnyaltabb képünk van mindarról, ami a koponyánkban történik, mivel a nagy felbontású számítógépes tomográfok (PET) a sejtek szintjéig képesek láttatni az agyi folyamatokat.
A mai álláspont szerint egy kifejlett agy százmillió idegsejtet tartalmaz. Ezek egymáshoz kapcsolódva hozzák létre azokat a bonyolult funkciót, amiből az emberi magatartás összeáll. Minden idegsejt több ezer másik idegsejthez kapcsolódik, és így érintkezések trilliói keletkeznek. Az idegsejtek közötti hálózat hossza több, mint százezer kilométer.
Az élet fenntartásához szükséges legfontosabb agyi “áramkörök”, amelyek a légzésért, a szívműködésért, a belső szervek irányításáért, a reflexeinkért felelősek, valóban velünk születettek, de a finomabb funkcióinkhoz szükséges agyi ideghálózat a környezetből érkező ingerek hatására alakul ki. Az emberi agy felépítése csak ezeknek a külső hatásoknak a révén teljesedik ki.
Az élet első éveiben a mozgás és az érzékszervi benyomások adják azt az ingertömeget, ami az újszülött agyát folyamatosan “érleli”. Az idegsejtek közötti kapcsolatok, a szinapszisok erősségét és bonyolultságát ezek a tapasztalatok határozzák meg.
Azok a kapcsolatok, amelyeket nem aktivizálnak, nem használnak eleget vagy gyengék, egyszerűen elsorvadnak, éppúgy mint egy fa gyenge ágai. Ha viszont a neuronok sokat vannak “edzésben”, akkor az agyba való integráltságuk, a saját áramköreik bonyolultsága fokozódik.
Az agykutatók másik nagy felfedezése a közelmúltból az ún. időablakok megismerése. Kiderült, hogy csaknem mindenfontos készségnek és képességnek van egy különösen alkalmas tanulási periódusa, ezt hívják időablaknak. Ha ezt a gyerek valamilyen okból elmulasztja, akkor az agyában az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat nem fejlődik ki teljes terjedelmében. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy fogyatékos lesz a gyerek, bár szélsőségesen hátrányos helyzetben, amikor nem kapja meg a szükséges külső ingerek, élmények minimumát sem, még ez is előfordulhat.
Ezen ismeretek birtokában a szülők sokat tehetnek azért, hogy gyermekeik agyfejlődését serkentsék. Nem különleges okosító feladatokról van szó, hanem csupa olyasmiről, aminek látszólag nem sok köze van a későbbi értelmi képességekhez.
Az élet első két évében az elsődleges, ún. motoros mozgás tökéletesítése járul hozzá leginkább a megfelelő agyi hálózat fejlesztéséhez. Ennek érdekében a gyereknek minél több, az egész testet igénybe vevő mozgásra van szüksége: mászásra, kapaszkodásra, ugrásra, ütésre, dolgok elkapására, gurítására, egyensúlyozásra stb.
A kisgyerek játék közben a finomabb izmai feletti kontrollját fejleszti, ez teszi majd lehetővé az írást és a rajzolást, és általában a kéz munkára való használatát. Az iskoláskorban kialakuló,elsősorban az olvasást akadályozó diszlexia egyik lehetséges oka épp a finommotoros mozgások rendezetlensége, fejletlensége.
A mozgás nagy hatalom az értelmi képességek fejlesztésében
A gyermek igen kíváncsi a környező világra. Látni, hallani, érezni, megfogni akarja mindazt, ami elé tárul. Igazán megérezni akkor tudja, ha a saját tapasztalatai, élményei sokrétűek, hosszas és többféle megközelítésűek, azaz gyakorolhatók, kipróbálhatók.
Mivel a gyermek észlelése gyakran felületes, az apró eltérések nem mindig fontosak számára.
Olyan szituációkat kell létrehoznunk, ahol a részletek megtapasztalása is fontossá válik. Egy korlát lehet bármilyen magasságú mindaddig, amíg csak kerülgetni kell. Abban a pillanatban, hogy átbújásra, vagy átugrásra használjuk, fontossá válik a magassága is.
A teljes test erőkifejtésére, a törzs-, ill. a lábizmok erejére, a szem magasságbecslő funkciójára és az egyensúly megtartásának képességére együttesen van szükség. Így válik nem csupán láthatóvá, de érezhetővé is a magasság.
Ezekkel az érezhető információkkal, amelyek a test különböző területeiről érkeznek, tanul tájékozódni a gyermek. Még pontosabban az agyat trenírozza a testéből és a külvilágból érkező érzékletek feldolgozására, összehangolására. Ez a tudás valamennyi további ismeretszerzés alapja.
Leegyszerűsítve: itt az identitástudat erősödik a test akaratlagos irányításának elsajátításával, később az önbizalom izmosodik a tudat- és gondolkodásirányítás képessége által.
Összegezve: 3- 6 éves korban mozgással hozhatók működésbe az érzékleteket feldolgozó agyi központok.
Tehát ebben a korban a leghatékonyabb tanulási forma a mozgás!
Minden egyéb tevékenységgel igyekezhetünk kiegészíteni ezt, de pótolni nem tudjuk.
A mozgással együtt járó érzetek megtapasztalására számtalan lehetőség nyílik a szabadidős tevékenységek alkalmával. Hogy milyenek legyenek ezek a lehetőségek? Mik azok a mozgásformák, amikre alapvetően szüksége van a gyerekeknek?
Hintázással is sokra viheti!
,,Ha a funkciót megkövetelik, az agy kidolgozza a megfelelő válaszreakciót.”
Kephart (1968) gondolataiból kölcsönözve így lehetne összefoglalni a mozgásfejlődés lényegét.
A mindennapok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy amikor a baba járni tanul, addig gyakorolja, amíg az ismételgetés során kifinomodik a végrehajtás módja az első mozdulattól az utolsóig.
A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés (mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.
Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon, elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben különböző okokból bekövetkezett lemaradást.
Az ilyen gyerekeknek a normálistól eltérően lényegesen nagyobb szükségük van az állandó ,,próbálkozásra”, hogy a megfelelő válaszreakció kialakulhasson. ,,Ügyetlenségük” miatt folytonos tiltásokba ütköznek, ami fokozza lemaradásukat.
“Ne fuss, mert elesel!” – hallani a szülői intést, pedig ezzel a fejlődés esélyétől fosztják meg csemetéjüket!
,,A gátlás nem az ingerek megvonásából, hanem azok gyakori, normális lefutásából alakulnak”.(Ayres)
A gátló folyamatok hiánya miatt sok futni tanuló gyereknél a lendületvétel után elmarad a lefékezés. Ha egy-egy gyermek esetében felfigyelünk hasonló jelenségre, próbáljuk inkább a mozgás lefutását segíteni. Nagy jelentőségű e gyerekek számára, ha megéreztetjük velük, hogyan is lehet megállítani a mozgásukat.(pl. ölbe véve őket pörgünk velük majd lassítva megállunk; kezét, lábát fogva pörgünk, majd lassítva megállunk) Megelőzhető a korai szakaszban a probléma kialakulása, különösen lusta babák esetében, ha sokat lehet ölben és a felnőtt mozgását, ringatását érezheti. Régen általánosan ismert volt a bölcső, nagyobbaknak gyakori játéka volt a hintaló. Kár volt ezeket elfelejtenünk, mert ezt a funkciót a mai játékeszközök nem gyakoroltatják. Fedezzük fel újra a régen bevált eszközöket!
A megállás – újralendülés mozzanatát kiválóan stimulálja a hinta. A gravitáció törvénye következtében fellendülés után mindig lefékez, majd újra indul. Ezt a mozgássort a hintán ülve megérzi a gyermek (izom-, térérzék- és testhelyzet érzékelés – P. dr. Balogh Katalin fejlesztő programjából) és lassan alkalmazni is képessé válik.
Biztonságos az a hinta, amelynél az ülőke nem merev anyagból készül, ami a legtöbb balesetet okozná, hanem puha és alakulni tud a gyerek méreteihez. Az igazán jó hinta egy szál kötél, ami előre-hátra engedi billegni a gyermeket. A kevésbé gyakorlottak számára egy szélesebb hevederrel egészülhet ki a kötél közepe, ebbe bele lehet hasalni is, amely testhelyzet lényegesen barátságosabb egy kisebb gyerek számára és egészségesebb is, ha a tartóizmok tehermentesítését vesszük alapul. Előnye továbbá, hogy a kicsik is bármikor ki-be tudnak szállni segítség nélkül, és mert a lábuk le-leér, meg is tudják lökni magukat. A fejlődés a test állandó egyensúlykereséséből adódik, ami meghatározott izmok feszítéséből és egyazon időben más izmok lazításából áll. Ebben a folyamatban az egyre kisebb izomcsoportok koordinálását érhetjük tetten.
Tovább figyelhető ez a folyamat a kötélen lengések során is. A hintázó mozdulat nem csupán oda-vissza történik, hanem a tér minden irányába kiterjedhet, akár körkörös alakban is. Itt már nagyon komoly szerepe van a testsúlyáthelyezésnek, az egyensúlyozásnak. Ugyanez a szerepe Ayres terápiájában a körkörösen billegő szereknek, kötélhágcsóknak, egylefüggesztésű hintáknak. Kötélen kapaszkodva kevés ideig képes tartani teljes testsúlyát a 3-5 éves gyermek. Segítséget jelent a kötél végére kötött csomó. Erre talpát, térdét kulcsolva mentesül a kar a teljes terheléstől. Ha célja is van a kötélen lendülésnek egy mászófal, kötélháló, különböző magasságú kapaszkodók vagy másik kötél, ill. kötélsorra való átfogás lehetőségével (lásd a Fito System szabadtéri komplexumait) azonnal működésbe lép a szem-kéz, szem-láb koordináció, a tértávolság-, és mélység észlelés. A térészlelést a legtöbb játszótéri eszköz azáltal serkenti, hogy a megszokott magassági szint fölé emeli a gyermeket. Itt tovább bővülnek a lehetőségek a különböző állású síkok mozgásos összekötésével.
Az említett eszközök rendszeres alkalmazása a test teljes koordinációs összehangolódását, a biztos egyensúlyozás képességét eredményezi. Ennek következtében alakulnak ki a precízebb izommozgások, azaz a finommotorika. A finommozgás kifejlődése pedig az írástanulás egyik elengedhetetlen feltétele. Ebből a logikai sorból visszafelé haladva is világossá válik, hogy a finommotoros képességeket az egyensúlyozó folyamatok előzik meg. Ha tehát egy nebuló íráskészségében lemaradás tapasztalható, nem a sorminták gyártásával segítünk, hanem a hiány előzményeit, az egyensúlyozó készség mozzanatait tekintjük át.
Legyen tehát jelszavunk” Vissza a hintát, a lengő, mozgó, billenő szereket minél több és minél változatosabb formában!”
A mozgás jelentősége
A tanulási nehézségek kialakulásában az esetek 70%-ában szerepet játszik az idegrendszer alulszervezettsége, részleges éretlensége, esetleg sérülése. Meghatározott mozgásformákkal az idegrendszer más és más területeit stimulálhatjuk, ezen keresztül pedig jelentős javulást érhetünk el a tanulási nehézségek oldásában. Ahogy a mozgáson keresztül az idegrendszer ledolgozza deficitjeit, úgy javul a korábban tanulási zavarokkal küzdő gyermek iskolai teljesítménye.
Az idegrendszer fejlődése egy hierarchikus rend szerint valósul meg. Ebben a rendszerben az evolúciósan korábban kialakult struktúrák fejlődése megelőzi, mintegy megalapozza a későbbi megjelenésű struktúrák fejlődését. Az egyedfejlődésünk bizonyos vonatkozásaiban megismétli a törzsfejlődést. Ha ebbe a hierarchikus fejlődésbe hiba csúszik, a központi idegrendszer valamely ősibb kialakulású területe nem fejlődik megfelelően, maga után vonja a ráépülő összes terület, így a nagyagykérgen keresztül a fejlett gondolkodási folyamatok problémáit is. Az ősibb kialakulású területek fejlődésével a csecsemőknél egyre újabb és újabb mozgásformák jelennek meg, ez a mozgás lesz a világgal való kapcsolatfelvétel első formája a baba számára. Erre épülnek majd rá az emberre jellemző kommunikációs formák: a beszéd és az írott beszéd. Kézenfekvő, hogy a fejlesztésben is kulcsfontosságú szerepe lesz majd bizonyos mozgásformák gyakoroltatásának, abban az esetben ha a fejlődésbe akkor csúszott hiba, amikor még az a mozgás volt a világgal való kommunikáció legfőbb eszköze.
Ilyen eset lehet például, ha kimarad a mozgásfejlődés valamely állomása, és ez a későbbiekben írás-olvasászavar formájában jelenik meg az iskolás évek alatt.
Amikor a központi idegrendszer bizonyos területeinek szervezetlenségéről beszélünk, nagyon finom, műszeresen kimutathatatlan eltérésekre gondolunk. Olyan apró működési hibákat okoznak ezek az eltérések, hogy hatásuk nagyon sokszor csak a bonyolult idegrendszeri folyamatoknál észlelhető, mint például az írás vagy az olvasás.
A hintázás fontossága….
Hintázással is sokra viheti!
,,Ha a funkciót megkövetelik, az agy kidolgozza a megfelelő válaszreakciót.”
Kephart (1968) gondolataiból kölcsönözve így lehetne összefoglalni a mozgásfejlődés lényegét.
A mindennapok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy amikor a baba járni tanul, addig gyakorolja, amíg az ismételgetés során kifinomodik a végrehajtás módja az első mozdulattól az utolsóig.
A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés (mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.
Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon, elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben különböző okokból bekövetkezett lemaradást.
Az ilyen gyerekeknek a normálistól eltérően lényegesen nagyobb szükségük van az állandó ,,próbálkozásra”, hogy a megfelelő válaszreakció kialakulhasson. ,,Ügyetlenségük” miatt folytonos tiltásokba ütköznek, ami fokozza lemaradásukat.
“Ne fuss, mert elesel!” – hallani a szülői intést, pedig ezzel a fejlődés esélyétől fosztják meg csemetéjüket!
,,A gátlás nem az ingerek megvonásából, hanem azok gyakori, normális lefutásából alakulnak”.(Ayres)
A gátló folyamatok hiánya miatt:
Sok futni tanuló gyereknél a lendületvétel után elmarad a lefékezés. Ha egy-egy gyermek esetében felfigyelünk hasonló jelenségre, próbáljuk inkább a mozgás lefutását segíteni. Nagy jelentőségű e gyerekek számára, ha megéreztetjük velük, hogyan is lehet megállítani a mozgásukat.(pl. ölbe véve őket pörgünk velük majd lassítva megállunk; kezét, lábát fogva pörgünk, majd lassítva megállunk) Megelőzhető a korai szakaszban a probléma kialakulása, különösen lusta babák esetében, ha sokat lehet ölben és a felnőtt mozgását, ringatását érezheti. Régen általánosan ismert volt a bölcső, nagyobbaknak gyakori játéka volt a hintaló. Kár volt ezeket elfelejtenünk, mert ezt a funkciót a mai játékeszközök nem gyakoroltatják. Fedezzük fel újra a régen bevált eszközöket!
A megállás – újralendülés mozzanatát kiválóan stimulálja a HINTA. A gravitáció törvénye következtében fellendülés után mindig lefékez, majd újra indul. Ezt a mozgássort a hintán ülve megérzi a gyermek (izom-, térérzék- és testhelyzet érzékelés – P. dr. Balogh Katalin fejlesztő programjából) és lassan alkalmazni is képessé válik.
Biztonságos az a hinta, amelynél az ülőke nem merev anyagból készül, ami a legtöbb balesetet okozná, hanem puha és alakulni tud a gyerek méreteihez. Az igazán jó hinta egy szál kötél, ami előre-hátra engedi billegni a gyermeket. A kevésbé gyakorlottak számára egy szélesebb hevederrel egészülhet ki a kötél közepe, ebbe bele lehet hasalni is, amely testhelyzet lényegesen barátságosabb egy kisebb gyerek számára és egészségesebb is, ha a tartóizmok tehermentesítését vesszük alapul. Előnye továbbá, hogy a kicsik is bármikor ki-be tudnak szállni segítség nélkül, és mert a lábuk le-leér, meg is tudják lökni magukat. A fejlődés a test állandó egyensúlykereséséből adódik, ami meghatározott izmok feszítéséből és egyazon időben más izmok lazításából áll. Ebben a folyamatban az egyre kisebb izomcsoportok koordinálását érhetjük tetten.
Tovább figyelhető ez a folyamat a kötélen lengések során is. A hintázó mozdulat nem csupán oda-vissza történik, hanem a tér minden irányába kiterjedhet, akár körkörös alakban is. Itt már nagyon komoly szerepe van a testsúlyáthelyezésnek, az egyensúlyozásnak. Ugyanez a szerepe Ayres terápiájában a körkörösen billegő szereknek, kötélhágcsóknak, egylefüggesztésű hintáknak. Kötélen kapaszkodva kevés ideig képes tartani teljes testsúlyát a 3-5 éves gyermek. Segítséget jelent a kötél végére kötött csomó. Erre talpát, térdét kulcsolva mentesül a kar a teljes terheléstől. Ha célja is van a kötélen lendülésnek egy mászófal, kötélháló, különböző magasságú kapaszkodók vagy másik kőtél, ill. kötélsorra való átfogás lehetőségével (lásd a Fito System szabadtéri komplexumait) azonnal működésbe lép a szem-kéz, szem-láb koordináció, a tértávolság-, és mélység észlelés. A térészlelést a legtöbb játszótéri eszköz azáltal serkenti, hogy a megszokott magassági szint fölé emeli a gyermeket. Itt tovább bővülnek a lehetőségek a különböző állású síkok mozgásos összekötésével.
Az említett eszközök rendszeres alkalmazása a test teljes koordinációs összehangolódását, a biztos egyensúlyozás képességét eredményezi. Ennek következtében alakulnak ki a precízebb izommozgások, azaz a finommotorika. A finommozgás kifejlődése pedig az írástanulás egyik elengedhetetlen feltétele. Ebből a logikai sorból visszafelé haladva is világossá válik, hogy a finommotoros képességeket az egyensúlyozó folyamatok előzik meg. Ha tehát egy nebuló íráskészségében lemaradás tapasztalható, nem a sorminták gyártásával segítünk, hanem a hiány előzményeit, az egyensúlyozó készség mozzanatait tekintjük át.
Autonómia a mozgásfejlődésben
Az autonómia az egyén önállóságát, felelősségteljes aktivitását, kezdeményezőkészségét jelenti. Ez az aktív kezdeményezőkészség a fejlődés rugója. Ha oktalanul sorozatosan korlátozzuk a kezdeményező, leválni igyekvő gyermeket, különböző mértékű devianciák okozóivá válunk. A felnőttként szorongó, döntésképtelen, vagy összeférhetetlen, agresszív, esetleg magányos emberek többsége gyermekkorban szenvedte el azokat a korlátozó nevelési hatásokat, melyek élete végéig befolyásolják viselkedésüket. A gyermekkorban bontakozó önállósodási törekvések gyakran véreznek el a ,,pedagógia oltárán”.
A leválás, azaz önállósodás az első akaratlagos mozgással kezdődik. A gyermek minden kezdeti megismerési törekvése mozgással kapcsolatos, ezért valamennyi új ismeretet mozgásához és teste érzékeléséhez kapcsol. Az önálló mozgás gyakorlásával felismeri képességei mértékét, saját mozgásának következményeit. Ez a kölcsönhatás a fejlődés első nagy pillanataitól működésbe lép:
a mozgás indítja el a leválási folyamatot, az ,,éntudat” alakulását
a mozgás során ismerkedik meg teste korlátaival, kiterjedésével
a mozgások sikeressége táplálja az önbizalmat
az első önindította mozgás következtében létrejött változás ébreszti a kompetencia érzését (P. Balogh Katalin)
a mozgás indukálja a beszéd fejlődését (Delacato)
Belátható, hogy a mozgás a tudatosodás, az öntudatra ébredés irányába hat, fontos kelléke az értelem nyiladozásának.
A babák normál körülmények között segítség nélkül tanulnak meg átfordulni, kúszni, mászni, nem utánoznak senkit, nincs követendő mozgásmintájuk. Mégis tökéletes a mozgásuk, célirányos és sikeres. Mi vezérli őket? Az egyszerű fizikai törvényszerűség. Ahhoz, hogy egyensúlyban maradjanak, nem emelhetik egyszerre a jobb kezet és lábat, különben eldőlnének. Egymás után felváltva és ellentétesen emelgetik a végtagjaikat. Kizárólag saját tapasztalataik alapján jutnak el a megoldáshoz. Ez az a szerencsés kor, amikor mi, felnőttek nem tudunk buzgó magyarázatainkkal beleszólni gyakorlatozásaikba. A nagy pillanat, az önálló járás semmivel sem fontosabb a mozgás előző szakaszainál, ahol az egyensúly megtalálása és megtartása a kardinális kérdés. Az egyensúlyozással járó egymásra épülő nagymozgások (csúszás, kúszás, mászás, gurulás, járás, futás, ugrás) begyakorlásával az idegrendszer beérése történik meg. (Delacato)
De vajon ezt a felnőttek is tudják? Adnak-e elég lehetőséget és teret a mozgással érzékelhető megtapasztalásra? Lehet-e a babáknak szabadon kúszni-mászni a lakásban, a játszótéren? Adunk-e lehetőséget az eredendő mozgásvágynak?